Kell nekünk óraforgató egyáltalán?

Merülhet fel a kérdés, különösen, ha automata-óra tulajdonos az ember. A vélemények megoszlanak. Sokaknak talán eszébe sem jut ezen morfondírozni, holott nem pusztán úri passzió az egész!

Frissítsük fel röviden a mechanikus szerkezetekről meglévő ismereteink legelébb! E szóhasználat itt most nem hanyag elírás. Meglehet nem általánosan ismert tény, de ma már a kézihúzással „táplált” időmérők számára is készül „forgató”! Mindez még inkább afelé mutogat, hogy bizony van veleje e témának. Lássuk tehát, hogy miért!

Hogyan is működik egy karóra, ami nem kvarc?

A „mechanikus” gyűjtőszó erre egyből frappáns válasszal szolgál. E kifejezés lényegében a mozgások és erőhatásokkal való tudományos gondolkozást, az erő- és mozgástant jelöli. Az efféle óra legfontosabb attribútuma tehát, hogy többnyire mindig mozog benne belül valami. Eltakart fogaskerekek, tárcsák, tengelyek; billegő, rezgő vagy épp fel és kitekeredő alkatrészek egész kis garmadája felel a mutatók folytonos keringőjéért, amit a számlapra pillantva bármikor megcsodálhatunk. De csak, ha e táncot fenntartó energiatartalékok a rendelkezésünkre állnak.

Sokkal mélyebben nem célunk elmélyedni a témában, pusztán csak amennyire feltétlen szükséges. A szóban forgó időmérők „meghajtásáért”, feltekert laposrugó felel. Ennek egyenletesen megfontolt kitekeredése során, a megfeszített állapotba hozott fém, illetve az abba zárt erő, átadódik a megfelelő alkatrészeknek, s az vibrálva, rezegve, fogaskerekeken át tekeredve szépen körbe pöckölgeti a mutatók mindegyikét. Az így felhasznált energiát természetesen előbb valahonnan nyerni kénytelen a szerkezet. A koronán, vagy felhúzókaron át, ujjainkkal felhúzható modellek esetén ezt mi magunk szolgáltatjuk.

Automatával a csuklón azonba, bár többnyire lehetséges, alapvetően felesleges beavatkoznunk a folyamatban. Helyettünk, egy az óratokba rejtett, s kellően nehézsúlyú rotor, vagy felhúzósúly forgása végzi el a „piszkos munkát”. Jobban belegondolva aztán ez így mégsem maradéktalanul igaz. Hiszen továbbra is az emberi kéz szolgáltatja a járáshoz szükséges löketet, épp csak nem a koronát tekergetve. Helyette a karunk össze – vissza lóbálásából fakadó lendület, összetett erőhatások formájában készteti mozgásra azt a bizonyos súlyt.

Bárhogy is történjék tehát, de hosszútávon mozgásban kell tartanunk szeretett időmérőnk. Ellenkező esetben, a járástartalék függvényében ugyan, de előbb – utóbb felhagy a rohanó percek számontartásával. Automata csuklóékünk testében a rotor eközben, mint sok más, tengelykörül tekeredő, műszaki tárgy, csapágyakon gördül, s ez többnyire kenést igényel. Hasonlókép kencében „úszik” mind a fogaskerekek tengelye, melyek egymásba kapaszkodva adják tovább a működéshez szükséges ellátmányt, a tárhelytől a felhasználás végső helyéig. Ilyen formán szinte valamennyi, ma létező szerkezet működéséhez elengedhetetlen némi olaj.

Az előző részben elindultunk a mechanikus órák működési elvének, emberes léptékben összefoglalt áttekintésének útján. A fonalat ott ejtettük el, hogy eme kis mérnöki műtárgyaknak jobban kell az olaj, mint költségvetésnek a jövedéki adó. Lássuk, hogy miért, illetve hogyan kapcsolódik mindez az óraforgatók körül járásához.

Bármilyen olajnak meg van az a rossz szokása, hogy besűrűsödik, főleg ha sokáig nyugodni hagyjuk. Kocsonya recept: Tegyük óránk, több hónapra mozdulatlanul egy páncélszekrénybe. Újra mozgásba hozva aztán látszólag különösebb gond nélkül újraindul majd. Mégis elképzelhető, hogy a megszokott vagy elvárt pontosságtól elmarad. Szerencsésebb esetben, ha fiatal vagy frissen szervízelt a modell, pár nap járást követően jó eséllyel újra a régi lesz. Ám az is benne van a pakliban, hogy a nem ideálisan „olajozott” visszatérés során, a kelleténél jobban kopnak az alkatrészek.

Csekély, aprószemcsés por, azaz szennyeződés képződik az óra belsejében, ami idővel már olyan mértékű kopást és lerakódást eredményezhet, ami biztosan akadályozza majd a rendes működést, s talán tönkre is tesz ezt – azt odabent. Kenést igénylő szerettünk élettartamára ezért negatívan hat, ha túl sokáig magára hagyjuk.

Aki egyetlen órával beéri, s azt éjjel – nappal, attól függetlenül viseli, hogy épp étteremben ül, házasságot köt, a diplomáját veszi át vagy füvet nyír, hegyet mász, fát aprít vagy légkalapáccsal aszfaltot bont, ne is olvasson tovább. Neki teljesen felesleges az óraforgató, hiszen sosem veszi le szeretett időmérőjét. Mindenki más viszont, és valószínűleg mi vagyunk többen, lássuk be, igen sok élethelyzet okán, hosszabb – rövidebb ideig, de megesik, hogy nem viseljük azt.

Talán mert óvni szeretnénk, talán mert több is akad, s egyszerre nyilván csak egyet hordunk, nem úgy, mint Diego Maradona. A korábban írt problémák elhárítására ezért vagy minden reggel rázogatja kicsit az ember fia, vagy kiszervezi a feladatot. Ebben a pillanatban nyer értelmet az óraforgató léte. Amellett, hogy esztétikus és vagány stílusban védi, de látni is engedi ketyegő kincseinket, gondoskodik azok folyamatos működéséről is.

Mert bizony azt se feledjük, védelemre szorulnak mind, midőn lekerülnek a gazda kezéről. Takarító, gyermek, kíváncsi rokon, háziállat, hogy az ingatlanba, értéktárgyak jogtalan eltulajdonítására irányuló szándékkal, kéretlenül behatoló ragadozókat ne is említsük. A megfelelően megválasztott robot minderre megoldást kínál. Amellett, hogy a vízszintestől valamilyen irányba és mértékben eltérő szögben döntött, puha bőrpárnákra fektetett óránk, annak számlapjára merőleges tengely körül jobbra – balra, naponta több vagy kevesebb alkalommal tekergeti, védelmet is nyújt a fent említett támadók behatása ellen. Ám az előző sorok mind szócséplésnek tűnnének, ha nem lehetne némileg ellenük is érvelni.

Tény, hogy amit használunk, az kopik. A rendeltetésszerű használatból is fakad némi kopás. Azok az egészen apró alkatrészek, bármilyen jó minőségű kencében fürödjenek is, bármilyen részletességgel is kerüljenek ki az órásmester, vagy az eszterga gép markai közül, mégis csak surlódnak, csiszolódnak egymáson. Logikusnak tűnik, hogy a folyamatos használat nagyobb kopással jár, mint a nemhasználat.

Pihenni hagyni tehát, vagy hajszolni? Az itt a kérdés! S a válasz valójában pofonegyszerű. Gyűjtői szenvedélyből, vagy bármi hasonló, mondjuk befektetési céllal vásárolt óráinkat, bátran pakoljuk el valami jól védhető, száraz helyre. Úgysem akarjuk azt használni, se elővenni évek, akár évtizedeken át. Ez esetben felesleges, sőt inkább a kitűzött céllal ellentétes egy forgatórobot munkába állítása. Minden más esetben viszont érdemes, sőt kifejezetten hasznos efféle kiegészítőkre is beruházni.

Komolyabb kiadással is járhat nyilván, hiszen tény, hogy már az olcsóbbnak nevezhető „megoldások” ára sem csekély. A minőséget pedig, mint mindig, e téren is meg kell fizetnünk. A lehető legolcsóbbtól mégis óvva intünk. Egy rosszul kiegyensúlyozott tartó és forgató szerkezet, az alkalmazott motor és annak árnyékolása, több kárt okoz, mint gondolnánk. Tapasztalhatjuk, hogy az olcsóbb forgatók jellemzően minden körben kicsit megremegteti a rápakolt órát. Az így jelentkező, hosszabb időn át ható vibráció, bármelyik mechanikus szerkezet konzisztenciáját képes megbontani.

Inkább érdemes jobban zsebbe nyúlni, és valamelyik megbízható, jól ismert gyártó, gondosan megtervezett kínálatából kiválasztani a nekünk legjobban tetszőt. Ezesetben a megfontolt döntés eredménye, egy életen át is képes kiszolgálni minket. A lehetőségek száma pedig meglehetősen számos.

Az órakedvelőket maximálisan kiszolgálni vágyó egyes luxusmárkák egy ideje már indokolatlan diszkriminációnak tartja, hogy csak az automata szerkezetek tulajdonosainak jár a kényelem. Feltették tehát a kérdést, mi lenne, ha a kézzel húzottak járást is automatizálná az ember? Alapvetően azt gondolhatnánk, azért vesz valaki efféle, mondhatni, antikhatású ketyegőt, mert óhajtja annak hangulatát.

Örömét leli benne, hogy a tartalékok függvényében, minden reggel, vagy három – négy, esetleg tíznaponta csavargatja kicsit a koronát. Lássuk be, ez egy olyan rituálé lehet, ami megnyugtató kikapcsolódást nyújtva, lazít rohanó, digitális világunk automatizált buzgóságán. Ez mind szép és jó, de ezen órákat is csak leveszi néha annak gazdája, nem igaz? A fent már ismertetett okokból bizony az is megeshet, hogy elfelejtődik az időszakonként szükséges „etetés”, s így a mechanika kénytelen kiszáradva várni, míg viselője újból életet lehel fogaskerekei közé.

Tévedés ne essék, egy kézihúzású szerkezet is hasonló gondokkal néz szembe a hosszabb állásiciklust követőn, mint automata társai, már ami az összetapadó olajmolekulákat illeti. Különösen nagy gondot jelenthet a kényszerpihenő egy komplikáltabb, tegyük fel, holdfázist vagy öröknaptár funkciót is bíró óra esetén, ahol nem is olyan egyszerű a szerkezet megfelelő beállítását újra megkeresni. Végül ismerjük be, egy automata óra sokkal kényelmesebb társ a mindennapokban. Manapság többnyire csak a szerencsés keveseknek adatik meg, hogy naponta ráérjen sutba dobni a felhúzásra fordítandó másodperceket.

Mennyivel megnyugtatóbb és magabiztosabb a gondolat, hogy csuklóra véve sosem áll meg hű társunk, ahogy legtöbben mi sem tehetjük meg azt. Arról nem is szólva, hogy az efféle „ósdi” belsőt bizony túl is lehet tekerni. Egy erőszakosabb, figyelmetlen mozdulat, és komoly kárt tehetünk a már teljesen felhúzott szerkezetben. Mindezeket kipipálva akad gyártó, aki kínál „óraforgatót”, kézihúzású órákhoz is. Esetükben persze nem a vekker forog, hanem abban a korona. A brossúra leírása szerint, mindennemű rezgés, kilengés, feszítés nélkül teszi dolgát, egyenletes teljesítménnyel, a beállított mennyiségű fordulatnak megfelelő időközök szerint, miközben a vezérlés figyeli milyen ellenállást kell leküzdenie. Túlhúzás a gyártó ígérete szerint kizárva. A gumibevonatot kapott műujjak viselkedését folyvást monitorozza az elektronika, így a ma létező, csak koronán át felhúzható órák 95%-át képes üzemelő állapotban tartani, anélkül, hogy abban kárt tenne, feltéve, ha a tokátmérő nem kisebb, mint 25, de nem nagyobb, mint 55 mm.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on email
Email
Hirdetések
Cikkek

Merjünk használt órát venni?

A szerencsés kevesekkel szemben, kik kedvük szerint bármikor, bármilyen órát magukévá tehetnek, legtöbbünk csupán vágyakozva lesi az áhított darabot, néha hónapokon, éveken át. Rendben van

Tovább olvasom »